Gyertya

A gyertya egyszerű tárgy: viasz, kanóc, fény. Mégis, ahogy fellobban a lángja, valami megváltozik a térben. Csend lesz. Figyelem. Jelenlét.

A gyertya spirituálisan a belső fény szimbóluma – annak, amit nem lehet kézzel megfogni, csak átélni. Ha meggyújtom, nemcsak a szobát világítja be, hanem az elmém rejtett zugaiba is fényt visz. Mintha ilyenkor közelebb kerülnék valamihez, ami túl van a hétköznapi valóságon.

A gyertya figyelmeztet arra, hogy a fény nem harsány. Nem vakító. Csak van – és ez elég. A láng nem küzd a sötétséggel, csak létezik benne. Nem kérdez, nem kételkedik – csak ég, amíg van, ami táplálja.

A gyertya emlékeztet arra, hogy én is ilyen vagyok. Hordozhatom a fényt, de vigyáznom kell rá. Ha elfogyok – kialszom. Ha táplálom – világítok másoknak is.

És néha, a legtisztább ima nem szó, hanem egy meggyújtott gyertya. Egy belső szándék, ami csendben emelkedik felfelé.