• Blog

    Mindenhez érteni?

    Végül rájöttem arra a találkozó után, hogy a mágus lap annyit jelent, hogy mindenhez ért, mindent megold. Helytáll a konyhában, de az autószereléshez is ért – így jellemezték egy könyvben vagy valami ilyesmi volt az értelme. És ha ezt lefordítom,…

  • Blog

    Spirituális út kezdete

    “Te is tudod, hogy más vagy mint a többi ember. A körünkbe tartozol, és segíteni is fogok neked, hogy te is segíthess másoknak. De most te szorulsz segítségre, és tudod, hogy azoknak, akik még nem töltötték be a nagykorúságukat, tilos…

  • Blog

    Az első találkozás

    Belépve az üzletközpontba nem csak az illat volt ismerős. Kerestem a szememmel és az “orrommal” – bár tudom, ez hülyén hangzik -, hogy honnan jön ez az illat. Ugyanis ez egy tömjén füstölő illat volt, ami nem más, mint a…

  • Blog

    Ismerős az idegenben

    Az idő telt múlt, és ha kifejezetten őszinte szeretnék lenni, akkor a tanulmányaim miatt nem nagyon volt időm azzal foglalkozni, hogy miért nem engedik meg nekem, hogy azt csináljam, amit. Teltek az évek, és nagyon nem is tudok, és nem…

  • Blog

    Ami nem megy, azt nem szabad erőltetni

    Minden ember életében vannak olyan alkalmak, amikor azt érzi, hogy valami nem megy. Hiába erőlködik miatta, hiába érzi azt, hogy mennyire fontos számára, de nem megy, mert vagy nem akarja a sors, vagy éppen az a személy, hogy menjen, vagy…

  • Blog

    Szerelmi jóslás

    Most egy kicsit tekintsünk el a történetről, ugyanis a mai bejegyzésem egy kicsit elhatárolódik ettől. Szinte minden embernek vannak problémái. Vannak olyan emberek, akiknek minden életterületük úgymond romokban hever, és van olyan, akinek csak egy bizonyos terület az, amiben nem…

  • Blog

    Gyermekkoromban…

    Kislányként mindig nagyon érdekeltek a spiroitualitás, és az ahhoz fogható dolgok. Örömmel néztem végig egy rontás levételét vagy akár egy mágiára való előkészületet. Volt, hogy szabadott, volt bizony olyan is, hogy nem, de én mindig ott voltam, és figyeltem. Ahogy…