A jóslásokban
Ahogy telt múlt az idő, egyre többször került a kezembe a cigánykártya, és egyre több alkalommal jósoltam. Ami nagyon boldoggá tett, az a nagyon sok pozitív visszajelzés volt. Már egyre kevésbé volt szükségem a tanítómra, ugyanis azt éreztem, hogy azt,…
Minden kezdet nehéz
Az első alkalommal, amikor Önállóan jósoltam, még nem hittem annyira saját magamban. Hozzá kell tennem, hogy a hölgy, akinek jósoltam, soha nem ismertem, a tanítóm egyik ügyfele volt. Azt kérte, hogy jósoljak neki. Hát én magabiztosan használtam a kártyát, hiszen…
A tudás alkalmazása
Ahogyan már írtam nektek, nagyon fontos olvasni, tanulni és persze fejleszteni magunkat. De sajnos ez nagyon nagyon kevés. Ehhez még nagyon sok minden más kell. Például gyakorlás. Én személy szerint nagyon sokat meditáltam, és meditálok is. Az elején kezdőknek nem…
A folytatásban
Évek teltével múltával nagyon sokat fejlődtem. Igyekeztem nagyon sokat olvasni, tanulni és minden olyan lexikális tudást magamba szívni, amit úgy éreztem, hogy még hasznos lehet. Ugyan nem csak azért tettem, hogy hasznommá fog vélni, hanem azért is, hiszen mindig attól…
Nem csak Spirituális tanácsadó
Ma már az évek elteltével elmondhatom, hogy nem kifejezetten jósként segíttek az embereknek. Igen, nagyon sok különböző féle erő és tudás birtokában lenni nagyon jó dolog, de hidd el, nagyon kockázatos is. Ám báron én imádom, és a spiritualitás nagyon…
Segítő angyalok
Nos maga a blog nem igazán arról szól, hogy elmagyarázzam, hogy a spiritualitás lényei valójában kik, és mik, de úgy gondolom, mivel néhány démonról már szót ejtettünk, ideje egy kicsit angyalokról is beszélni. Gondolom, te is érdekesnek találod a címet…Segítő…
A tudás
A tudás nem jön csak úgy magától. Bár nagyon sokan azt hirdetik, és nagyon sokan azt is vallják. A spirituális tudás, ami bennünk van, azt előző életek során szedtük össze, de nem fejlesztettük ki, vagy nem arra használtuk, amire kellett,…