Blog

Segítő angyalok

Nos maga a blog nem igazán arról szól, hogy elmagyarázzam, hogy a spiritualitás lényei valójában kik, és mik, de úgy gondolom, mivel néhány démonról már szót ejtettünk, ideje egy kicsit angyalokról is beszélni.

Gondolom, te is érdekesnek találod a címet…Segítő angyalok? Hiszen minden egyes angyal jó, és segít nekünk nem igaz? Hát, nem teljesen így van, és erről beszéljünk egy kicsit.

Emlékszel a legelső bejegyzésre, ahol a teremtéstörténetről beszéltem nektek? Isten angyala volt Lucifer is. Miután megtörtént az isten elleni fellázadás, Lucifer és az Ő követői a pokolba lettek letaszítva. Azaz Ők a bukott angyalok. Nem kifejezetten azt szeretném sugallni, hogy ők teljes mértékben rosszak, és csak rosszat tudnak cselekedni, mivel ez nem fedi a valóságot. Inkább úgy fogalmaznék, hogy nekik lehet jót és rosszat is cselekedni.

A segítő angyalok alatt azokra az angyalokra gondolok, akik valóban csak jót cselekednek. Hallottad már, úgyhiszem azt a Bibliából eredő közmondást, hogy ha megdobnak kővel, akkor ne követ, hanem kenyeret dobj vissza… Nos a segítő angyalok cselekedete pont erről szól.

Taglalhatnánk bármelyik angyal kilétét, engedjétek meg hogy Michael arkangyalról vagyis Mihály arkangyalról beszéljek egy kicsit. Mihály a védelem angyala, minden hozzá segítségül forduló embernek segít védelmével. Azok az emberek, akik az Ő védelme alatt álló személyt megpróbálják bántani, Mihály arkangyal alázattal válaszol, nem bánt, sőtt, inkább azt a személyt is megvédi, aki bántani szeretné a másikat. Nos ez az igazi tiszta őszinte cselekedet. Ők az igazi segítő angyalok, Ő és társai.