
Gábriel arkangyal
A “GÁBRIEL” szó jelentése: ISTEN ereje, Isteni erő, ISTEN az én erőm, erősségem.
GÁBRIELHEZ KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK: Öröm, életöröm, remény, újjászületés, feltámadás, üzenetek, elvárások, kívánságok, vágyak, változások, szabadság, halál és újjászületés.
GABRIEL a hírhozó: Ő jelent meg Máriának és bejelentette fia születését.
Mohamednek Ő diktálta a Korán szövegét.
A zsidó hagyomány szerint Ő volt az, aki szétválasztotta a Vörös-tenger vizét, és Ő ösztönözte Jean d’Arcot földi küldetésére.
Általa jő el a SZENT LÉLEK is, teljhatalma van az Édenkert, a kígyók és a Kerubok fölött.

Feladatai többek között: az útmutatás és hogy felébresszen bennünket. Segíteni tud abban is, hogy magasabb rezgés szinten működjünk (ami életmentően időszerű).
Gabriel kifejezetten a cselekvő képesség és a cselekvés Angyala. Amennyiben hozzá fordulunk segítségért, hamarosan energikusabbak és eredményesebbek leszünk, mint azelőtt. Segítségül hívott erejével beszédünk hatóerejét növelhetjük és feltárja lelkünk rejtekajtóit, hogy megtudhassuk, hol van a legnagyobb szükség, és milyen ügyben tudásunkra, melyet jó szándékkal és szívből teszünk az emberek érdekében, mert így lesz nagy hatással a többiekre is.
Fontos, hogy hatalmunkat szeretettel és magasabb rendű cél érdekében használjuk. Ha kételkedünk alkalmasságunkban, akkor lelkesít és feltölt tanítani, segíteni vágyással, így a hogyan lebeg majd szemünk előtt, s ekkor már nem aggódunk azon, mit is gondolhatnak rólunk a többiek.
Útmutatást ad: ha munkahelyet keresünk, ha különböző változások állnak előttünk (mint például költözés, nagyobb beruházás), ha nem látjuk az élet értelmét, s szeretnénk megérteni életünk valódi célját. Segít ha letérünk lelki ösvényünkről, ha új kapcsolatba kezdünk vagy családot szeretnénk alapítani, ha álmainkat és látomásainkat meg akarjuk érteni, ha spirituális látásunk akadályozott.
Továbbá segít, ha méregteleníteni akarjuk testünket, tisztítani a negatív gondolatoktól szellemünket, ha pszihés támadás ér vagy valaki problémáját magunkba szívtuk, ha szexuális zaklatásnak vagyunk kitéve, ha környezetünket negatívnak érezzük (például otthoni munkahely tértisztítása).
“Gabriel Arkangyal kérlek segíts – (itt nevezd meg tervedet, pl. vezess engem a lelkem ösvényén, mutasd meg élethivatásom, tisztítsd meg testem, lelkem, elmém) – kérlek engedj utat kreatív energiámnak, segíts megnyitni elmémet, hogy igazán eredeti gondolataim születhessenek és hogy energiám, motivációm mindvégig megmaradjon.
Gábriel arkangyal energiája reményt adó, örvendező, bizsergető, ragyogó, derűssé tevő.
Színe a fehér vagy citrin sárga
Gábriel a megújulás, a feltámadás, a kiegyensúlyozottság és a tisztaság szolgálatában áll. Feloldja a merev rendszereket. Minden újrakezdést figyelemmel kísér, hogy az az isteni tervvel összhangban történjen. A régi forma meghal, s új forma születik.
Gábriel arkangyal a hírüladás és a feltámadás angyala. Elviszi az emberekhez az “örvendetes hírt”, Isten szavát, kihirdeti, hogy valami új, valami jobb kezdődik. Segít, hogy felismerjük a következő célt, életcélunkat. Üzenete örömöt vált ki – mert ő maga az öröm -, és emlékeztet arra, hogy az öröm ősi, természetes állapot. Gábriel nem csak üzenetet hoz, hanem erőt is ad, hogy elfogadjuk a változást, vagy mi magunk idézzük elő, és megszünteti a merev rendszereket, amelyek megakadályozzák a mozgást. A változás idején félreáll, és kitekintést enged az újra.
Gábriel arkangyal nem csak kihirdeti az üzenetet, hanem segít is, hogy megértsük a látomásokat, a jövőt. Hisz a jövőt gyakran nem konkrét képekben látjuk, hanem szimbólumokban. Gyakran a tudat alatti képeket is meg kell fejteni. Ekkor Gábriel mellénk áll, amint Dánielnek is segített megérteni látomásait – a Bibliában “arcnak” nevezik.
Gábriel minden helyzetet örömtelivé tesz, a legutolsó sejthez is eljut az öröm, ezáltal fokozódik a hangulat, és megemelkedik a rezgésszint. Arra biztat, hogy együtt táncoljunk az élettel, hatása különösen a nehezebb időszakokban, a depresszió, a reménytelenség idején érezhető. Megmutatja a naposabb oldalt, így újra optimisták és reménykedők leszünk. Ha átvesszük az élet ritmusát, feloldódik a merevség, megszűnnek az akadályok. De tudatossá válnak az úgynevezett “bökkenők” is, például a stressz, a bosszúság, a félelem, amelyek elveszik tőlünk az örömöt.
A hírüladás angyalaként figyelmünket vágyainkra tereli, és megszabadít a bennüket korlátozó elképzelésektől, a görcsöktől, a “nem engedhetem meg magamnak” és a “nem vagyok rá méltó” érzésétől. Megtanuljuk egyértelműen felismerni, mely elvárások és rejtett vágyak zárják el előlünk a boldog élethez vezető utat.

Mihály Arkangyal

Uriel Arkangyal
You May Also Like

Április vége
April 29, 2023
Elismerés
May 31, 2022